Zel bácsi nem érti ...

2009.07.01. 20:01

Tessék. Most pedig írsz. Nem érdekel a kifogás leírod. Mindent.

Mostanában nem értem magamat. Ma pedig rájöttem, hogy egyáltalán nem. Azt se tudom hogy kezdjem el írni, mert mindent le akarnék írni, mégpedig most, egyszerre. Úhogy aki olvassa, az ne lepődjön meg, hogyha nem ért belőle az ég világon semmit, mert totális káosz és impulzusok alapján éppen érkező baromság lesz az egész... Sőt jobban is teszitek, hogy ha nem olvassátok. Úgy is csak egy embernek szól az egész. (önző én: írd már le: Tune-nak. Most ettől fostál?..:)

Ma éppen ideje volt, hogy komolyan elgondolozzak magamon. Sose érdekeltek a csajok (hormon: dehogynem! férfi vagy!) Végig se hagytad, hogy mondjam. Sose érdekeltek igazán, nem éreztem soha azt a késztetést olyan erősen, amit a pasik általában éreznek. Most mondhatod. (hormon: nőők! SZEX! Csinálj utódokat, mire vársz már?!?) Persze, emberből vagyok bennem is bennem van, csak nem figyelek rá, amikor nyár van és utazok a metrón, akkor hangosabban ordít, de olyankor is hamar megadja magát, mert tudja hogy nem figyelek rá. Másra vágyom. Más miatt születtem, mint hogy ez a baromság irányítsa az életemet, sokkal fontosabbnak tartok egy rakat egyéb dolgot, mint hogy nők után fussak. Biztos ezért választottam olyan környezetet, amiben jóformán csajok nélkül nőhetek fel. Na azért lettek volna lehetőségek (középsuli, bmf, akadtak csajok), de mint már mondtam, sosem izgatott a dolog (vall be: fantáziáltál azért eleget!) Igen. És? Annál jobban sosem érdekelt a dolog. Értelmesebb dolognak tartottam tanulni, játszani, barátaimmal lenni. Ma is ugyanígy vagyok vele. 40 évesen is ugyanígy leszek. 100 évesen is ugyanígy leszek. (hormon: na akkor aztán már várhatod, hogy megszólaljak)

Most mégis olyasmin megyek keresztül amit nem értek. Találkoztam valakivel. (önző én: megint félsz leírni, hogy : Tune-al. Félsz, hátha kiröhögnek, és utálnak majd érte.) Nesze, mégis leírtam. Merthogy az önző én is én vagyok. Sokan vagyok. :P Szóval találkoztam Vele, és kb egészen eddig fel sem tűnt, hogy ez mennyire fontos változás volt az életemben. Úgy mentem japán tanfolyamra, amikor egy haver hívott, hogy fúú japán, tök jó. Életemben nem gondoltam volna, hogy ennyit jelent majd ott nekem bárki, akit ott megismerek! (hormon: valld be, úgy voltál vele, hogy jó csajok közé mész, és végig vigyorogsz majd) Igen, így volt. Aztán amikor vége elfelejtem az összeset, mert amúgy sem akarok tőlük semmit, japán tanulni mentem oda.

Hát nem így alakult. Szépen lassan ismertem meg Tune-t, eleinte csak az egyik idióta középsulis csaj volt a tizenvhány idióta közül (ami mondjuk tetszik, mert szeretem a hülyeséget nagyon :), le a komolysággal!), és ott röhögtem, hogy jaj de hülyék ezek, tök jó. Aztán amikor egy párszor beszélgettem Vele, rájöttem, hogy "wow, ez a csaj tök nagy arc". Ennyi volt, semmi más. Egyre többször beszélgettem inkább Vele, mint a többiekkel, mert jó volt. (önző én: ne nagyzolj már, hogy nagybevűtel írod mindig) Nem nagyzolok! Így esik jól. Szóval egészen tavaszig (tulajdonképp a tavaszi anime-conig) semmi más nem is lett a dologból, mint hogy szívesen jártam japánra, mert tök jó fejek járnak oda, meg az egyikükkel külön jól el lehet beszélgetni. Aztán egyszercsak: hívtak conra! Gondoltam wow! Pont a tök jó fejek hívnak? De hát már alig van pénzem. Aludtam rá egyet. Végül pedig: ÁÁ! Megyek, kész. Ennyi belefér. Velük leszek, tök jó lesz. És tényleg. Velük voltam, tök jó volt. A társaságuk nélkül semmit nem ért volna. Most visszagondolva könnyű látni azt, amire akkor vak voltam: Kedzett bennem kialakulni valami ragaszkodás féle Tune iránt. Nem tudtam vele mit kezdeni, úgy voltam vele, na hát lehet, hogy szereztem egy barátot. (hormon: de azért fantáziáltál, valld be! tetszeni már akkor is tetszett Tune!) Jó igen, tudom. Mer pasiból vagyok én is. Bennem van az a rész, amit kizárólag ez az ösztön hajt. Sokkal fontosabbnak tartottam azt, hogy jó fej, és lehet Vele beszélgetni, és meg is hallgat, és se nem "teljesen idióta 5 éves gyerek" se nem "komoly fejcsóváló felnőtt". Con óta eltelt nem is tudom mennyi idő, és én azon kaptam magam, hogy egyre többet gondolok rá! Amikor ezt először észrevettem, gondoltam hát persze, most éppen Vele találkoztam, naná, hogy a friss élményre jobban bukik az agyam, minthogy Zsolt jusson sűrűn eszembe, akivel 1000 éve találkoztam. Nem volt gyanús, egészen talán máig.

Aztán amikor már örültem, hogy sűrűbben találkozhatunk, mert jön a nyár, és ráér majd biztos, és én is ráérek meló után (mert közben suli végeztével dolgozni kezdtem), és tök jó lesz; Na akkor, egyszercsak: szülei eltiltották tőlem. Jó mondjuk nem csodálkozom, mert a frász se tudja, ki vagyok mit akarok, és felnőtt férfi vagyok mit keresek a lányuk közelében? (önfeláldozós én: de hát én csak azt akarom, hogy jól érezze magát) (önző én: meg azt, hogy közben én is, mert jó Vele lenni) (hormon: SZEEX! végre egy olyan csaj, akivel hajlandó lennék, majd amikor eljön az idej...) Jaj srácok bzzeg.... Igen ez mind igaz, és ez mind én vagyok, és kb ebben az arányban és fontossági sorrendben élnek bennem ezek az érzések, mint amilyen sorrenben jutottak eszembe. De a szülei védik tőlem, és igazuk is van, mert nem tudják mit akarok. Ma meg persze lejárattam magam. Előszöris:

Nem engedték el már futni sem. Hátha elrablom kocsiból mi? Könnyű lett volna: Amikor egy pillanatra nem figyel, belökni egy éppen kinyíló kocsiajtón. Biztos lett volna olyan pillanat, hogy nem figyel, mert nem is feltételezi, hogy ilyet csinálnék, mert megtanultam hízelegni, és magam köré csavartam. Az emberkereskedők biztos így csinálnák. Igazuk van a szülőknek. Nem érdekelt, hogy nem engedik, átmentem hozzájuk, részben mert tisztázni akartam magamat, részben, mert eszem ágában sem volt úgy otthagyni, miközben olyan rosszul érzi magát, hallottam a telefonból, hogy szegény hogy kivan :(

Ott aztán megjelent, a sírással küszködve... és én barom... miért nem öleltem át? Jaj, annyira át akartam ölelni.... megnyugtatni... MIÉRT VOLTAM ILYEN VÉGTELENÜL BÉÉÉNAAAA?!?!??!?! (önző: mer féltél, hogy megijed, hogy mi a fenét akarsz, és akkor nem akar majd veled soha többet találkozni, igen, féltél, és ezért voltál olyan SZARDARAB, hogy nem ölelted át!) Tudom......

Aztán találkoztunk apukájával, akit az elmondása alatt egy jóságos de roppant primitív embernek képzeltem el, és a szemébe néztem és... rájöttem, hogy ez egy jó ember. Biztos mostanában meg van a saját baja, nincs türelme egy ilyen balekkel beszélgetni mint én, de jóindulatú ember, és szereti a lányát, és tisztelem őt érte! És óóó. annyi minden akartam volna neki mondani, végtelen sok dolog eszembe jutott odafelé a villamoson, hogy majd most ezt meg azt, de úgy éreztem, hogy nem szabad most tolakodónak bemutatkozzak. (önző én: mert akkor egy életre megútál, és teljesen eltiltja Tune-e tőled, mi?) Igen, részben (önfeláldozó én: meg nem akartam, hogy utána Tune on élje ki a haragját, ha felidegelem, ó azt semmiképp nem akartam...) Aztán persze Tune bement vele, és ottmaradtam egyedül, és el tudtam képzelni hogy milyen jó kedve lehet most Tune-nak, és hogy hogy a fenébe tudom megnyugtatni, ha nem lehetek Vele? És AAAARGh, és rámtört, hogy mekkora barom voltam, mert őszinte akartam lenni, és csak mondtam amire gondoltam, és iylet beszóltam: "Én türelmes vagyok." Na ez hangzik pont úgy, mint aki ráér várni a prédára (hormon: SZEEX!) Kuss már. Mint ha azt mondtam volna, "ó lesz még a lányuk 18 éves, és akkor majd visszajövök", mintha én is olyan lennék akinek csak a hormon szava számít, mintha ... nem is tudom... nem tudom milyennek gondolhatnak engem most, de abban igazuk volt hogy mi a fenét akarok a 11 évvel fiatalabb lányuktól.

Hát elgondolkodtam hogy mi a fenét akarok. Őszinte voltam magammal, mint akkor abban a pilllanatban ott Tune apjával és rájöttem: El tudnám képzelni a jövőmet Tune-al. Gondolok rá sokszor (hormon: néha fantáziálsz is!), mindig az jut eszembe, "ó bárcsak ezt Ő is látta volna" meg "hú ha itt lenne milyet röhögne". Ez most akkor mi? Lehetséges volna? Lehet hogy én... hogy ez most szerelem? O_O (hormon: á, olyan nincs, hogy szerelem. csak az van, hogy) Kérlek, valaki, akárki! Mondjátok, meg hogy mi a fene történik velem! Húgommal természetesen jó lenni, meg beszélgetni, de rajta kívül Tune az első (önző: ne hazudj, valószínűleg a második, csak az elsőről lemaradtál, mert nem figyeltél oda) akivel nem érzem beszélgetés közben, hogy "hááááát...... megyek inkább vissza játszani. jobb." Ő az első, akinek a közelében olyat érzek mint még eddig sehol soha: Hogy Hú bassus, azt akarom, hogy jól érezze magát, mosolyogjon, és BÁRMIT amit ember meghetet megtennék ezért (önfeláldozó-sajnálkozó én: de ha egyszer nem hagyják...) (önző: Kuss, de punnyadt szar, nem próbálkozol eléggé! nem vagy elég agresszív!) Nem vagyok, sosem voltam, nem is hiszem, hogy valaha is leszek. De a kedvéért akár agresszív is lennék, ha az tetszene neki, nem tudom, nem tudom mi tetszik neki igazán, bishonenné nem tudok válni, önmagamat kár lenne viselkedésben meghazudtolni, de megtenném, ha ezzel örömet okoznék neki, de ... ÁÁÁRH!! (önző én: BÁSZKI! van két kardod, két pisztolyod, menjél, törj be, verd meg a szüleit, rabold el Tunet, és) Ne kavarogj már! Érzések tengere, egymásnak ellentmondó érzések totális kavalkádja, GRR! (önfeláldozó én: mi a fenét akarsz már 27 évesen? eddig kellett volna kezdeni magaddal valamiat!) De ha egyszer nem volt senki, akire odafigyelhessek, akit érdemesnek tartsak arra, hogy vele töltsem az időt játék helyett, nem volt sehol! De most van! Most végre van, és akkor nem lehet! (önző: szóval két kard és) (önfeláldozó, önsajnáló én: mostmár késő, mostmár hova, nem leszel megint 15 te is, ebben az életben már nem) De ha egyszer ő is szeret velem lenni, akkor meg mi a baj? Akkora baj az, hogy én felnőtt vagyok már ő meg nem? Csak azt akarhatom tőle, mint "ne mondd már hogy egy felnőtt férfi csak barátkozni akar egy fiatal lánnyal" (hormon: SZEEX!!!!) NEM! Nem és nem! Tudom, hogy nem csak ennyiből állok, tudom, hogy ott van bennem ez is, és tudom hogy eszem ágában sem lenne Tune ra erőltetni bármit, és tudom, hogy nekem az is elég, hogy barátok vagyunk, de azt is tudom, hogy örülnék ha idővel ennél több is kialakulna, akkor mégis hogy legyek őszinte, mi? Mi a fenét mondjak, hogy ne az jöjjön le belőle hogy "persze, hogy meg akarom dugni a lányát", amikor nem ezt akartam mondani, mert ez számomra 100ad rangú dolog, mert tudom, hogy örülnék, ha Ő lenne majd a feleségem, és akkor NANÁ, hogy majd szeretnék vele szeretkezni, de az még rohadtul messze van, és most nem akarok semmi mást, mint barátságot, de most ezt hogy a büdös fenébe mondtam volna el egyszerűbben, nem is hallgatott volna végig, mer rohant, mi a fenét mondtam volna, miért mondtam EKKORA BAROMSÁGOT??? Tune meg szegény naná, hogy nem érti, hogy mi ütött belém ... (önfeláldozós én: és ha a barátságból végül nem lesz semmi, mert talál valakit, és ahhoz hozzámegy, és akkor majd nem barátkozik veled többet, mert a fasz féltékeny pasik miatt nem lehet, vagy mert már Ő nem kíváncsi a társaságodra, akkor abba is belenyugodnék, ha azzal a másikkal Tune renden boldog kapcsolatra találna!)(Önző én: LÓSZAR NYUGODNÉK! Velem legyen rendes boldog kapcsolata, én boldoggá tudom tenni, válasszon engem, tudom hogy a többi pasi nagy része nem érdemi meg őt, de ÉN biztos megérdemelném, mert mindent megtennék!) Mintkettő igaz. Hogy melyik nyerne, ha arra kerülne a sor? Nem tudom. (hormon: jaj, felejtsd már el, teli van a világ jó csajjal, bárhol találsz másikat)(önző én: KUSS! NEMIGAZ! NEM ÉRDEKEL A TÖBBI CSAJ! ROHADT MOCSKOS BAROM! SZÉTVEREM A !) Srácok, ne ... wow, most kivételesen az önző énem egyetért velem: Nem kéne más! Nem érdekelnek a képmutató felnőtt nők, nem érdekelnek a karrierista vasszüzek, nem érdekelnek a finnyás plázacicák, NEM ÉRDEKEL SENKI MÁS CSAK Ő!! Legaranyosabb, szuperebb, kedvesebb lány akivel találkoztam, van neki is hibája (biztos több is van, mint amennyit én eddig észrevettem), de nem érdekel!! Hajlandó meghallgatni, hajlandó változni, és elviseli a bénaságaimat, és jó vele beszélgetni, és nagyon szép, amikor mosolyog, és nem érdekli, hogy én meg nem, és tökre örülök, amikor Vele lehetek és (nemtommelyik én: ne hadarj mááááár!!!) És és... annyi mindent akartam még leírni, de a felét elfelejtettem mióta írom, és aaargh! Te jó ég, ilyen fanatista lettem? (vagy ezt már mondtam? nem tudom, káosz van.) Jó lenne tisztázni magamban, hogy mit akarok én még az élettől, miért nem tudja senki, hogy miért született, annyival könnyebb lenne!!

Na ilyenkor hol van az a mindent pozitívan látó én mi? Hmm? Ilyenkor bezzeg (mindent pozitívan látó én: hát kérlek mindenből lehet tanulni, és akármi történik, az azért történik, hogy levont a következtetést és ebből tanulva jobb ember legyél. Neki is ez a dolga, és akárhogy is alakul a jövő, az a legfontosabb, hogy legyél hajlandó egyre jobb ember lenni!) Na tessék, még ilyenkor is. Pedig aszittem most egy jó emózok nélküle. Igen ez van, mindent tudok pozitívan látni, bár a jelen hangulatomban, hiába tudom azt, amit a mindent pozitívan látó énem tud : Nem okoz megkönnyebbülést. (önző: legszívesebben most azonnal átmennék a kardokal, és kikövetelném, hogy ne tiltsanak el az egyetlen lénytől, akinek a közelében ennyire boldog vagyok) (önfeláldozó én: legjobb lenne ha elfelejtene engem, és akkor találna valaki mást, aki érdemes arra, hogy beleszeressen és) (önző én: Kuss, ezt egyszer már lejátszottuk! Mondtam hogy) ÁÁ pofa be sok rohadt én!! >_< Majd ő eldönti, hogy mit gondol rólam, és mindent meg fogok tenni, hogy jó kedve legyen, amikor csak lehet, és aztán majd eldönti később, soká, akármikor, hogy érez-e irántam majd bármi mást, mint barátságot. (önfeláldozó, sajnálkozó én: úgysem fog, soha.) (önző én: Gackt is 30 éves bászki!) De én nem leszek Gackt, sose. Amennyire tudok, igyekszem bishivé válni, de sosem leszek teljesen az. Hallottátok: Nem szerelmes. (Nem is vártam volna mondjuk xD, belém? prff...) Nem baj. ;) Én lehet, hogy az vagyok, de nem akarom, hogy ez elrontsa a barátságot, ami már viszont kialakult. Mi a fenét csináljak? Legyek őszinte, és akkor lehet, hogy elijesztem (húú, ez rámhajtott!)? De nem akarom elijeszteni! De nem akarom azt se hazudni, hogy "én nem akarok tőled semmi mást mint barátságot", mert azért jól esne, ha egyszer majd lenne belőle valami más is. Várjunk, ezt már leírtam. Kétszer. Na ideje levonni a tanulságot: Van egy barátom. Lányból van. (valószínűleg éppen ezért, de) Úgy érzem, egyszer lehet, hogy több lesz barátnál (bár halvány az esély), de az sem érdekel, ha nem. Örülök, ha látom, és még jobban örülök, ha örül. A többi barátommal is így van ez, de azok mind pasik. Velük nincs ez a plussz érzés, amit akkor érzek, amikor Ő a közelemben van, vagy egyszerűen csak neten beszélgetünk (de főleg, amikor tényleg a közelemben van) (hormon: ez az én hívásom. legyen SZE...) Nem! Tudom, hogy nem, ránézek egy csajra a metrón, és van úgy, hogy nagyon tetszik, és akkor érzem azt a bizonyos "minden pasi csak arra gondol" érzést, és ismerem. És tudom, hogy amikor Tune al vagyok, akkor is ott bújkál valahol, de tudom, hogy az amiről beszélek, az nem ez! (Mert ez a bújkáló ott van, akármikor csak jó csaj közelében vagyok, de nem törődök vele) Az valami egész más, valami amit nem tudok megmagyarázni, nem értem, teljesen kozmikus számomra, csak azt tudom, hogy méég akarok Vele lenni, és venni neki fagyit, hogy örüljön, és hívni játszani, hogy jól érezze magát, és Vele lenni, és beszélgetni, ha neki ez tetszik, és bármit.... amit Ő is szeret (egy csomó minden olyan van amit szeret, amit én is, és ez is tök jó, emiatt kezdtem el egyáltalán beszélgetni Vele japánon)...

Prrfff, most ez mégis mi a franc volt? Önkritika? Ordító ömlengés, hogy áááár szaraviláág? Szerelmi vallomás? Kaotikus izé, amiről én sem tudom mi lett, de félelmetes lett? Nem tudom, nem érdekel. Leírtam, mert úgy éreztem le kell.

Végére egy körkérdés: szerintetek melyik vagyok én?

1: a hormon én (SZEEEX SZEXSZEXSZEX, PASI VAGYOK, NŐŐ KEELLLLL)

2: az önző én (naná, hogy ez vagyok, hiszen csak ÉÉÉN számítok, senki más!)

3: az önfeláldozó sajnálkozó én (úgysem érek semmit, csak ez lehetek, mi a fenét akarnék még?)

4: a mindent pozitívan látó én (természetesen ez vagyok, mert csak annak van értelme ha az ember tanul mindenből, és....) (kuss)

5:a rejtett, kárörvendő én, aki meg sem szólal végig (heh, mekkora egy lúzer barom vagyok, kész röhej! annyira szánalas vagyok, hogy mindjár leesek a székről! meg is érdemlem, ha ekkora béna szar voltam ma is)

6: az egész mögött álló, mint az előzőeket magába foglaló én (a hatodik ökör :P igen ez mind én vagyok:P)

Lenyugodtam...

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://zelbacsi.blog.hu/api/trackback/id/tr121220701

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Alisha-chan 2009.07.08. 11:08:26

(megkésve,de remélem azért tudok segíteni)
A 6. vagy:) Az embert már csak az írásáról is meg lehet ismerni=)
Nos... Szerintem egyenlőre csak magadban rendezd le az érzéseidet, és ha ez tényleg sz., akkor,csak, mondd el neki. Úgy ahogy itt leírtad,hogy a barátságotok fontos neked, de nem lenne rossz, ha több is lenne. Ne haragudj,csak ennyit tudok mondani:( És szóval sok sikert:)(és bocs, hogy írtam, főleg így külsősként)

Válasz erre